Varga Mihály mostantól a kínai jegybankkal együtt harcol a kibercsalások ellen
A jegybankelnök együttműködési megállapodást kötött kínai kollégájával.
A jegybankelnök együttműködési megállapodást kötött kínai kollégájával.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az előző jegybankelnök véletlenül pont a felesége településén vásárolta meg erre a célra a MÁV-üdülőt 2015-ben. Az építkezés során még a Balatont is bevezették a telekre.
Már tart is a frissen bejelentett leépítés a jegybanknál, minden területről el fognak küldeni dolgozókat.
A céges díjakról és a pénzforgalmi költségekről akar tárgyalni a jegybankelnök a bankokkal.
Szerepet kapott korábbi államtitkár, és olimpiai bajnok is. Volt, aki 3 millióért sem akarta elfogadni a posztot.
A jegybanki igazgatóság asszisztálása, a tulajdonosi jogokat gyakorló pénzügyi tárca hanyagsága és a képviselők hozzájárulása is kellett ahhoz, hogy több százmilliárd forint közpénz folyjon el az MNB-nél.
Hibának érezné az új jegybankelnök az elődje által létrehozott alapítvány felszámolását, hiába futnak most a hatóságok az ottani pénz után.
Áprilisban még lassul a pénzromlás, utána az infláció várhatóan 4 százalék körül fog ingadozni. A vámháborús környezetben sok a bizonytalanság, jósolni is nehéz, marad a jegybanki szigor, beleértve a 6,5 százalékos alapkamatot.
Maratoni az MNB Pallas Athéné Domus Meriti Alapítványa varsói ingatlanvállalata, a GTC megújult felügyelőbizottságának (fb) első ülése – tudta meg a HVG. Közben kiderült az is, hogy egy 6-7 milliárd forintos kötelezettséget is vállaltak a korábbi vezetők egy másik, MNB-botrányban érintett ingatlancégben, amit az állam kénytelen lesz kifizetni.
A Pénzügyminisztérium volt vezetői kaptak pozíciókat a BISZ Központi Hitelinformációs Zrt.-nél, miután a tárca vezetője, Varga Mihály lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Kurali Zoltánt az Államadósság Kezelő Központtól igazolta le Varga Mihály.
Nincs könnyű dolga Varga Mihály új jegybankelnöknek, ha valóban meg akarja szüntetni a Pallas Athéné alapítványt, erre ugyanis csak nagyon kevés lehetőséget nyújt a magyar jog.
Csillag István volt közlekedési és gazdasági miniszter szerint az MNB-alapítványok nem véletlenül azután jöttek létre, hogy Simicska Lajos eltűnt a színről, a létrehozásukat azonban Varga Mihálynak és Orbán Viktornak is jóvá kellett hagnyia.
Az erzsébetvárosi önkormányzat megszakította az egyeztetést az MNB-botrányhoz kötődő új tulajdonossal.
Kurali Zoltán január 31-éig volt az ÁKK vezetője. Korábban is ismert volt, hogy Varga Mihály számít rá a jegybankban.
Ez persze nem jelenti, hogy a banki díjak nem fognak emelkedni, a pénzintézet mindössze azt vállalta, hogy nem az inflációnak megfelelő mértékben fogja emelni ezeket.
A lépés ugyan formalitás, a hatása mégis fontos.
Szalonképtelenné válhatna Magyarország a nyugati félteke pénzpiacain, ha a jegybank – az elnökváltás ürügyén – nem rendezné a Pallas Athéné Alapítvány százmilliárdjainak sorsát. A kérdés most az, vajon a közpénzherdálás gyanújával indult büntetőeljárások elérik-e a Matolcsy famíliát.
Az új jegybankelnök megerősítette, hogy szabadulna az elődje által kitalált struktúrától, amelynek ügyében nyomozás is folyik már.